uniós pályázat

K+F forráselosztások változtatását javasolja Parragh

A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós pályázati kiírásai ugyan lassabban jelennek meg, mint kellene, de ugyanakkor a tartalmukat tekintve tükrözik a gazdaság elvárásait - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A kormány és a gazdasági szereplők közötti egyeztetést pozitívan látja az elnök. Az MKIK véleménye szerint, az ország innovációs potenciáljához képest a forrásokat nem kellő hatékonysággal használják.

Hatalmas EU-s pályázatokat hirdetett meg a kormány!

A szélessávú hálózat fejlesztéséhez, a közmunkások képzéséhez és a jogszerű foglalkoztatás terjesztéséhez kapcsolódóan három új uniós hátterű fejlesztési pályázat jelent meg a napokban a kormány oldalán összesen 101,5 milliárd forintnyi támogatási kerettel, amelyet a hálózatfejlesztés kapcsán 10 milliárdos, kedvezményes kamatozású beruházási hitel is kiegészít. Mivel egymástól jelentősen eltérnek a pályázatok keretei, illetve a támogatható szervezetek köre, így a pályázati lehetőség megnyitásának időpontja, illetve az igénybe vehető támogatás mértéke is jelentősen eltér. Érdemes emlékeztetni arra, hogy ez a hét a jelek szerint a nagyvállalatok hete, ugyanis már megnyílt a hét közepén egy K+F+I pályázat, amelyen indulhatnak a nagy cégek, most a hálózatfejlesztési pályázaton is szerepet kaphatnak, emellett pedig szombaton a nemzetgazdasági tárca tett közzé a nagy cégeknek szóló támogatási programot.

Visszatérítendőek lesznek az uniós támogatások

A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta Csepreghy Nándor, fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár ma Kecskeméten. Továbbá kiemelte, hogy a jövőben várhatóan a támogatások egyre nagyobb része lesz visszatérítendő forrás, így a vállalkozásoknak úgy kell fejlesztenie, hogy bevételeikből vissza tudják fizetni a támogatást.

Egy hónapon belül jöhetnek az új uniós pályázatok

Egy minapi jelzéssel összhangban nem ősszel, hanem már egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.